Kérdések és válaszok az olimpiai felkészülésről - Második rész

Augusztusban készített velem interjút az Origo az olimpia kapcsán. Az eredeti cikkből azonban sok dolog kimaradt, így most elérhetővé teszem a teljes szöveget két részben. 

Van olyan egységes „recept”, amitől jó edző lesz valaki, vagy a sportolók személyiségétől függ, hogy éppen melyik edző stílusával illik leginkább össze? Mivel tudja az edző motiválni a sportolóját?

     Nem hinném, hogy létezik „tuti recept” a sikeredzővé váláshoz. A sikerességet befolyásoló tényezők közül számos nem tanulható, vagy elsajátítható tudás, hanem sokkal inkább veleszületett adottság, vagy érzék. Ez általában minden olyan humán szakmában így van, ahol embereknek kell más emberekkel dolgoznia. Sokféle temperamentumú és gondolkodású edző válhat sikeressé a sport világában. Vannak kedvesebb, és morózusabb mesterek, és ez általában nagyban meghatározza, hogy milyen versenyzők kerülnek végül hozzájuk. Az edző a személyiségével dolgozik, ezért elengedhetetlen, hogy a megfelelő sportszakmai ismeretek mellett pedagógiai és pszichológiai ismeretek birtokában is legyen. Fontos azonban külön választani a pedagógiai és pszichológiai ismereteket a pedagógiai és pszichológiai érzéktől! Az érzék sajnos ezen a területen sem helyettesíthető az ismeretekkel, ugyanúgy, ahogyan biciklizni sem tudunk megtanulni könyvből. A társas képességeken túl a sikeres edzőnek magas fokú önismerettel kell rendelkeznie, tisztában kell lennie a saját szakmai kompetenciáival, belső erőforrásaival. Kellően érzékenynek kell lennie, fontos, hogy magas érzelmi intelligencia és empátia jellemezze. Lényeges továbbá, hogy kreatív legyen, megoldásfókuszú gondolkodás, és kellő fokú, szakmai fejlődésre való nyitottság jellemezze. A jó vezetői képességek is elengedhetetlenek, tudnia kell felelősséget vállalnia a döntéseiért, és hinnie kell önmagában is. 


Hogyan lehet megelőzni a kiégést és a túledzést? Hogyan lehet megtalálni azt a határt, amit a sportoló még lelkileg bír anélkül, hogy teljesen kiégjen?

Az élsport nem való mindenkinek. A populáció igen kis hányada képes olyan fokú kitartásra, amit a komoly szinten űzött versenysport igényel. A tehetség mellett rendkívüli elhivatottság, elköteleződés és frusztrációs tolerancia szükséges hozzá. Vannak olyan sportolók, akik bár kellően jó adottságokkal bírnak, mégsem elég kitartók, ezért sosem érnek fel a sportáguk csúcsára. Mások sokkal tovább bírják a monotonitást, a lassú, módszeres építkezést, és – az adott esetben – több éven keresztül tartó sikertelenséget is. Nem mindenki alkalmas tehát arra, hogy gyermekkorát, fiatalkorát feláldozva, minden idejét a sportnak szentelve töltse el. Egy ilyen életmód hamar kiégéshez vezethet abban az esetben, ha nem rendelkezik a versenyző megfelelő erőforrásokkal, és nem fordít kellő figyelmet és időt a töltekezésre, regenerálódásra. A kudarcok gyakorisága, illetve a sportsérülésekből adódó lelki törések pedig csak tovább növelhetik a pályaelhagyás esélyét. Megoldást jelenthet, ha változatosabb életvitelt tud kialakítani a versenyző, és nem csak kizárólagosan a sporttal foglalkozik. Az edzések sűrűsége, az edzőtáborok, utazások, egész évben zajló versenyek, és az éves szinten rendkívül rövid pihenő időszakok miatt azonban nagyon kevesen tehetik meg, hogy más rendszeres elfoglaltságra is időt fordítsanak a sport mellett. Sokuknak már az iskolás évek alatt gondot okoz a sport és a tanulás összeegyeztetése, dolgozni pedig a legtöbbjük számára szinte lehetetlen az edzésekkel párhuzamosan.

Erőteljesen befolyásolja a kitartást és a sportkarrier energiaszintjeit a sportághoz fűződő alapélmény is. Nem elhanyagolható szempont, hogyan indult el a pályán a sportoló – magától választotta a sportágát, belecsöppent, vagy például a szülei kényszerítették rá. Gyakori jelenség, hogy azok a sportolók, akik valamilyen külső hatásra kezdenek sportolni, és éveken keresztül a megfeleléskényszer tartja őket a pályán, idő előtt kifogynak a „lelki tüzelőanyagból”, és abbahagyják a sportot, mielőtt a csúcsra érhetnének. 

Fontos szempont továbbá, hogy milyen lehetőségek adottak a regenerálódásra, kikapcsolódásra a sportoló közvetlen környezetében. Lényeges, hogy megfelelő érzelmi háttér álljon rendelkezésre. Az edzésről (a munkához hasonlóan) egy békés, kiegyensúlyozott magánéletbe hazaérve bárkinek sokkal nagyobb esélye van feltöltődni, mintha feszültség és veszekedés várná otthon. A harmonikus családi miliő, a kiegyensúlyozott párkapcsolat, és a stabil érzelmi hátország kulcsfontosságú szerepet játszhat a sportolót érő kudarcok, nehézségek feldolgozásában is. Külön figyelmet kell fordítani azokra a sportolókra, akik a családjuktól, baráti körüktől elszakadva, távol, egy másik városban, adott esetben másik országban készülnek a versenyeikre.

A sportolók terhelhetőségének fizikai és lélektani határai tehát meglehetősen egyediek. A kitartás, és a karriert meghatározó jó energiaszint színes és összetett tényezőkön múlik. Nagyban függ a sportoló személyiségétől, tapasztalataitól, életvitelétől, lehetséges erőforrásaitól, továbbá az őt körülvevő környezeti sajátosságoktól. A felkészülés során ezeket a faktorokat figyelembe véve kell a sportolót érő terhelés mértékét és frekvenciáját belőni. Ehhez az edzőnek és a sportolónak egyaránt jól kell ismernie saját magát és egymást is. A pozitív kommunikáció, és az őszinte, jó kapcsolat szintén elengedhetetlen, mert azok az emberek, akik hozzá vannak szokva a nagy terheléshez, ideiglenesen, a saját határaikon túllépve sokkal több terhet is képesek a hátukon elvinni, mint ami még egészséges lenne. Ezt ráadásul látszólag könnyűszerrel meg is oldják, így a valódi terhelés rejtve maradhat! Pontosan emiatt nagyon könnyen kerülhetnek túledzett állapotba, és ez a kiégés irányába terelhetik őket.