2013. december 7., szombat

Mire számíthatunk, ha pszichológussal kezdünk dolgozni? - Második rész



Az előző bejegyzésben a pszichológus kiválasztásának szempontjairól volt szó. Lássuk most azt, hogy mi fog történni az első beszélgetés során!

Felvirradt a nagy nap, ma találkozunk a frissen kiszemelt pszichológusunkkal. Sokan nagyon izgulunk az első beszélgetés előtt, mert nem igazán tudjuk, hogy mi fog velünk ott történni. Bármilyen meglepő, beszélgetni fognak velünk! Többnyire kötetlenül. Ez persze nem azt jelenti, hogy felületes csevejre kell számítanunk.  Sokkal inkább arra, hogy figyelni fognak ránk, és ismerkedni szeretnének velünk. Legelőször meg fogják tőlünk kérdezni, hogy miért vagyunk ott, miben tudnak nekünk segíteni. A pszichológiai első interjú során a szakember igyekszik minél jobban megismerni minket, a lehető legszélesebb körben próbál információkhoz jutni rólunk. Ez elsőre akár ijesztően is hathat, de higgyük el, teljesen fájdalommentes! A jó szakember nem fog tolakodni. Határozottan kérdez, de közben végig barátságos, bátorító marad. Ha valamiről nem szeretnénk beszélni, érezni fogja, de mi magunk is kérhetjük, hogy kérdezzen mást. A beszélgetés kiindulópontja a probléma, vagy kérdés lesz, amivel érkezünk, a középpontban pedig mi leszünk. Számítsunk rá, hogy az életünk fontosabb eseményeiről, színtereiről fognak kérdezni minket. Vélhetően szó lesz a családunkról, munkánkról, szabadidőnkről, az aktuális élethelyzetünkről, szokásainkról. Minden pszichológus más és más. Van olyan, aki sokat kérdez, és van olyan, aki kevesebbet. A jó pszichológus azonban már az első beszélgetés során érzi, látja, hogy mennyit kell kérdeznie a klienstől. Nem kell tehát félnünk akkor sem, ha zárkózottak vagyunk.

Mi tagadás, nem könnyű helyzet egy vadidegen embernek megnyílni, és válaszolni a kérdéseire. Tudnunk kell azonban, hogy a pszichológust az orvosokhoz és a jogászokhoz hasonlóan szigorú – jogilag is szabályozott – titoktartási kötelezettség köti. Bármilyen információt, amit megosztunk vele, bizalmasan kell kezelnie!

Az első beszélgetés végén általában megtörténik a „szerződéskötés”. Ez azt jelenti, hogy a szakemberrel közösen kialakítjuk a közös munkánk kereteit. Néhány pszichológus akár írásban is megteszi ezt velünk, mások csak szóban egyeztetnek. Megbeszéljük vele, hogy milyen gyakorisággal, és kb. mennyi ideig fogunk együtt dolgozni. Milyen szabályai vannak a közös munkának (pl. mikor és hogyan lehet időpontot lemondani, vagy módosítani, hogyan lehet befejezni a közös munkát, stb.) és milyen következményekkel jár, ha nem tartja be valaki azokat. Jó, ha tisztázzuk, hogy milyen módon fogjuk tartani a kapcsolatot egymással (telefon, email). A pszichológusok rend szerint azt szokták kérni, hogy a találkozások között ne kommunikáljunk velük. Ennek nem feltétlenül pusztán az az oka, hogy a pszichológus nem szeretné, ha személyesen zavarnánk (bár ő maga is ember, és nem mindig dolgozik), hanem szakmai okai is vannak. A beszélgetések között szükséges, hogy elteljen egy kis idő, amíg a megbeszélt kérdéseket, témákat „megemésztjük”, feldolgozzuk. Némelyik pszichológus előfordul, hogy „házi feladatot” is ad a kliensének azért, hogy dolgozzon a problémán.