2014. június 24., kedd

Kell a pozitív példa és a megerősítés


Nemrég felkeresett a Játéksziget Fejlesztő Magazin, akik a kisgyermekkori sportolásról kérdeztek. Íme az interjú szövege:

Mit tanácsol a szülőknek, hogyan tudják a leghatékonyabban a mozgás felé terelni a kicsiket?
A gyermekek testi-lelki fejlődésének, érésének egyik legfontosabb mozgatórugója a játék. A gyermeki működés a játék köré épül, ebben az életkorban a játékos helyzetek kötik le a figyelmet a leginkább. A játék felkészülés az élet „valódi” helyzeteire. Képzeljünk el egy kutya-, vagy macskakölyköt! Napja nagy részében egyebet sem tesz, mint játszik. A nap további részét táplálkozással és pihenéssel tölti.   Nincs ez másként az ember-gyereknél sem. Nem nehéz kitalálni, hogy a mozgást is a játékon keresztül lehet megszerettetni egy gyerekkel.

Hány éves kortól kezdjenek el rendszeresen sportolni a gyerekek?
Nehéz konkrét életkort megjelölni. Első és talán a legfontosabb szempont, hogy a gyerekeknek sikerélményben lehessen részük. Az őket érő kudarcok idő előtt a kedvüket szeghetik, ezért ügyeljünk arra, hogy olyan mozgásformákat igénylő játékokba próbáljuk bevonni őket, ami az adott életkorban kivitelezhető számukra! A korán elvárt, túl komplex mozgások sok hibázási lehetőséget hordoznak magukban, ezek pedig sikertelenség érzéshez vezethetnek. Már óvodás korban célszerű a gyerekeket rendszeresen mozgatni, azonban ügyelni kell arra, hogy ne vigyük túlzásba! Egyes sportágak (pl. szertorna, RG, stb.) már nagyon fiatal korban komplex, bonyolult mozgásmintázatokat várnak el a gyermekektől, ezért viszonylag kevés, igazán jó mozgású gyermeknek van esélye sikerélményekhez jutnia ezekben a műfajokban. Kisgyermekkorban a legfontosabb, hogy az általános motorikus képességek fejlődjenek, ezért a legjobban akkor tudunk segíteni a gyermekünknek, ha igyekszünk minél többféle mozgásformát megmutatni neki.

Milyen jelekből látszik, hogy tényleg testhezálló mozgásformát találtunk?
Egy 7-8 éves gyermek mozgását kb. 45-50%-ban az általános motorikus képességei határozzák meg. Úgy is mondhatjuk, hogy egy ilyen korú jó mozgású gyerek szinte minden nagymozgásos formában ügyes lesz. Ezzel szemben egy 11-12 éves már nem biztos. Az ő sikeressége szempontjából már sokkal kevésbé meghatározó, hogy milyenek az általános mozgásos képességei. Ilyenkor már sokkal inkább a differenciált, adott sportágra jellemző mozgásminták fogják az összképet meghatározni. Kamasz- és felnőtt korban pedig már szinte minden a részleteken múlik. Egy egyszerű példát véve: Ha 7 éves korában a korosztályához képest ügyesen focizik egy kisfiú, nem jelenti azt, hogy 12 évesen is ügyesebb lesz, mint a társai. Ez azért lehetséges, mert kisebb korban az általános motorikus képességeinek köszönhetően ki tud emelkedni a társai közül, idősebben viszont már nem biztos, hogy elég, a focizáshoz speciálisan szükséges mozgásmintázatot ismer, vagy nem eléggé differenciált a mozgása. Óvodás-alsó tagozatos korban ezért a leginkább az a fontos, hogy a gyermek minél többféle mozgásformával találkozhasson, általánosan ügyesedjen. Ideális esetben az óvodai, iskolai tornaórákon ezeket az alapokat kellene a gyermekeknek elsajátítaniuk, játékos körülmények között. A konkrét sportági követelményekkel pedig az utánpótlás edzők vannak a leginkább tisztában, ezért nyugodtan kérjük ki az ő véleményüket!
  
Állítólag több sportot is ki kell próbálniuk a gyerekeknek, mire megtalálják a leginkább hozzájuk illőt. Hány alkalom után érdemes új edzésre vinni a kicsit?
Mint azt már említettük, fontos a sokrétű mozgásfejlesztés, ezért valóban szerencsés, ha többféle mozgásformával, vagy sportággal is próbálkozunk. A legideálisabb tehát, ha valamilyen tömegsport foglalkozással alapozunk, ahol a futástól kezdve a sorversenyeken és a bukfencezésen keresztül a konkrét szabályrendszerrel bíró labdajátékokig mindennel találkozhat a gyermek. Ha erre nincs mód, és csak specifikus sportági edzésre tudunk eljutni, akkor sem kell feltétlenül ezeknek a sportágaknak egymást követve megjelenniük. Miért ne futhatnának párhuzamosan? Igyekezzünk megegyezni az edzőkkel, hogy eleinte inkább hetente kevesebbszer vinnénk a gyereket edzésre, mert „kereső” időszakban vagyunk. A heti második-harmadik edzés helyett miért ne sportolhatna a gyerek valami mást? A jól felkészült testnevelők, szakképzett edzők rengeteget tudnak segíteni a szülőknek abban is, hogy megítéljék, mennyire testhezálló a gyermekük számára az adott mozgásforma.

Mit tehet a szülő, ha a gyermeke nagyon ellenkezik a szervezett sportolási, esetleg táncolási lehetőségek ellen?
Annak, ha egy gyerek ellenkezik, számos oka lehet. Fontos tehát, hogy megértsük, miért nem akar a gyerek edzésre menni. Járjunk utána, hogy mi az, ami az ellenérzést kiváltja! Figyeljük meg, hogy más csoportosan szervezett foglalkozástól (pl. zene, kézműves szakkör, stb.) is feszeng-e, vagy csak a sporttól? Elképzelhető, hogy nem is maga az adott mozgásforma, vagy a sportág az, ami nem tetszik, vagy nem esik jól neki.
Gyakori probléma, hogy a gyermek még nem rendelkezik a megfelelő fokú feladattudattal. Lehet, hogy az érettségéhez képest még túl követelő, túl szabályozott az edzésen a környezet, ami szokatlan számára. Túl kevés ideig teheti azt, amit szeretne, és túlzottan feladat jellege van az edzéseknek. Talán az iskolaérettség kérdéséhez lehetne a leginkább hasonlítani ezt a jelenséget. Ebben az esetben próbáljunk meg játékosabb mozgásos foglalkozást választani!
Gondot okozhat az is, ha nem érzi elég ügyesnek magát az adott mozgásformában. Lehet, hogy tetszenek neki az edzések, de saját magát nem értékeli elég sikeresnek, vagy magabiztosnak, ezért szorongani kezd. Ilyenkor a gyerekek gyakran bezárnak, és megmakacsolják magukat. Figyeljünk rá, hogy az edzések alatt sikeresnek, hatékonynak élje meg magát a gyerek! Ha kétségei vannak magával kapcsolatban, bátorítsuk, a sikereit pedig erősítsük meg dicsérettel!
A társas helyzetben történő szereplés is lehet szorongáskeltő tényező. Talán mindannyiunk számára ismert szituáció – akár a saját gyermekkorunkból is emlékezhetünk rá – hogy vannak olyan gyerekek, akik a testnevelés órán végzett gyakorlat során soha nem kerülnek sorra. Mindig addig ügyeskednek, amíg valahogyan szereplés nélkül megússzák, újra és újra a sor végén kötnek ki. Egy edzésen elkerülhetetlen, hogy hosszabb-rövidebb ideig figyelem irányuljon a gyerekre. Elképzelhető, hogy tart az olyan szituációktól, ahol mások megítélhetik a teljesítményét, vagy visszajelzéseket kaphat. Ilyen esetekben szintén a bátorítás lehet a célravezető.
Lehet személyes konfliktus, vagy rokonszenvi kérdés is a háttérben. Elképzelhető, hogy az edző személye nem elég bizalomgerjesztő a gyereknek, vagy akár egy edzőtárssal van gondban. Beszélgessünk vele, segítsünk neki!
 A fenti eseteken kívül természetesen nagyon sok más helyzet is adódhat, ami meghatározó. Általános érvényű tanács viszont, hogy az erőltetést felejtsük el. Minden helyzetben az okok feltárásával kezdjünk gondolkozni. Ha tanácstalanok maradunk, vagy nem tudunk előrébb lépni az ügyben, bátran forduljunk szakemberhez!

Meg tudna osztani pár tippet, amivel rá lehet bírni a bátortalanabbakat is, hogy szívesebben járjanak közösségbe?
Szülőként azon célszerű ügyködnünk, hogy a gyerek fejében elkülönítsük a bátortalanságot az ügyetlenségtől. Attól, mert valaki félénk, nem jelenti azt, hogy ügyetlen is. Lehet, hogy csak kevés tapasztalattal rendelkezik az adott területen. Érdemes azt is számításba vennünk, hogy adott esetben nem a sporthoz érzi magát ügyetlennek a gyerek, hanem szociálisan esetlen. Ilyenkor a probléma feltehetően más területen is jelentkezik. Ha gondot okoz számára a kapcsolatteremtés, akkor nem a sport a probléma forrása.
Az önbizalom fejlesztése nem egyszerű feladat.  Épüléséhez sikerélményekre van szükség, ezért fontos, hogy mindig legyenek – ha csak aprók is – sikereink. A sikerek eléréséhez azonban konkrét célokra is szükség lesz! A gyermekkel folyamatosan kommunikálva, fokozatosan, újabb és újabb apró feladatok kijelölésével érdemes előre haladni. Tereljük a gyereket abba az irányba, hogy igénye legyen saját célok állítására, ezzel a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy sikeres is lehessen. Ehhez azonban a segítségünkre és a támogatásunkra szorul. Segítsünk neki a saját céljainak kijelölésében! Maradjunk a realitások talaján! Ha túl magas elvárásokat támaszt magával szemben, próbáljunk óvatosan egyszerűbb feladatokat ajánlani neki. Ha ötlete sincs, kezdjük mi valami egészen apró céllal.  Kérdezzük meg, mit szólna hozzá! Olyan célt érdemes választani, amelyek elérése munkát igényel a gyermektől, de nem teljesíthetetlen számára! Ha sikerült elérni a kijelölt célt, erősítsük meg, dicsérjük meg mi is a gyermeket. És azonnal ösztönözzük a következő részcél felállítására! Nyerjük meg szövetségesnek az edzőt is! Időről időre tartsunk önvizsgálatot! Ügyeljünk rá, hogy ne a mi vágyaink és céljaink irányítsák a gyereket, hanem saját maga miatt akarjon sportolni!

Hogyan látja: jelenleg mennyire nyitottak a gyerekek a különböző sportok és táncok felé? Lát javulást vagy romlást ezen a téren? Szívesebben mozognak a mai gyerekek?
A gyerekek mindig gyerekek. A mai huszon- harminc-, vagy negyvenévesek születésükkor ugyanolyan gyerekek voltak, mint a mai gyerekek. Kisgyermekkorban elsősorban a család életvitelétől, értékrendjétől függ, hogy mennyire lesznek otthon ülők, vagy a mozgás szerelmesei. A szülők hozzáállásán áll vagy bukik a kérdés. Szerencsére az elmúlt években újra egyre több család figyel arra, hogy egészségesen éljen, rendszeresen mozogjon, ezért a gyerekek is ilyen mintákat kapva nőnek fel. Ugyanakkor még mindig nagyon sok szülő számára egyszerűbb megoldás a TV-t, és más képernyővel ellátott eszközöket bébiszitteri szolgálatba állítani az értékes, minőségi együtt töltött idő helyett. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése