Nemrég felkeresett a Játéksziget Fejlesztő Magazin, akik a kisgyermekkori sportolásról kérdeztek. Íme az interjú szövege:
Mit tanácsol a
szülőknek, hogyan tudják a leghatékonyabban a mozgás felé terelni a kicsiket?
A gyermekek testi-lelki fejlődésének, érésének egyik
legfontosabb mozgatórugója a játék. A gyermeki működés a játék köré épül, ebben
az életkorban a játékos helyzetek kötik le a figyelmet a leginkább. A játék
felkészülés az élet „valódi” helyzeteire. Képzeljünk el egy kutya-, vagy
macskakölyköt! Napja nagy részében egyebet sem tesz, mint játszik. A nap
további részét táplálkozással és pihenéssel tölti. Nincs ez másként az ember-gyereknél sem. Nem
nehéz kitalálni, hogy a mozgást is a játékon keresztül lehet megszerettetni egy
gyerekkel.
Hány éves kortól
kezdjenek el rendszeresen sportolni a gyerekek?
Nehéz konkrét életkort megjelölni. Első és talán a legfontosabb
szempont, hogy a gyerekeknek sikerélményben lehessen részük. Az őket érő
kudarcok idő előtt a kedvüket szeghetik, ezért ügyeljünk arra, hogy olyan
mozgásformákat igénylő játékokba próbáljuk bevonni őket, ami az adott
életkorban kivitelezhető számukra! A korán elvárt, túl komplex mozgások sok
hibázási lehetőséget hordoznak magukban, ezek pedig sikertelenség érzéshez
vezethetnek. Már óvodás korban célszerű a gyerekeket rendszeresen mozgatni,
azonban ügyelni kell arra, hogy ne vigyük túlzásba! Egyes sportágak (pl.
szertorna, RG, stb.) már nagyon fiatal korban komplex, bonyolult
mozgásmintázatokat várnak el a gyermekektől, ezért viszonylag kevés, igazán jó
mozgású gyermeknek van esélye sikerélményekhez jutnia ezekben a műfajokban. Kisgyermekkorban a legfontosabb, hogy az általános motorikus képességek fejlődjenek,
ezért a legjobban akkor tudunk segíteni a gyermekünknek, ha igyekszünk minél
többféle mozgásformát megmutatni neki.
Milyen jelekből
látszik, hogy tényleg testhezálló mozgásformát találtunk?
Egy 7-8 éves gyermek mozgását kb. 45-50%-ban az általános
motorikus képességei határozzák meg. Úgy is mondhatjuk, hogy egy ilyen korú jó
mozgású gyerek szinte minden nagymozgásos formában ügyes lesz. Ezzel szemben
egy 11-12 éves már nem biztos. Az ő sikeressége szempontjából már sokkal
kevésbé meghatározó, hogy milyenek az általános mozgásos képességei. Ilyenkor
már sokkal inkább a differenciált, adott sportágra jellemző mozgásminták fogják
az összképet meghatározni. Kamasz- és felnőtt korban pedig már szinte minden a
részleteken múlik. Egy egyszerű példát véve: Ha 7 éves korában a korosztályához
képest ügyesen focizik egy kisfiú, nem jelenti azt, hogy 12 évesen is ügyesebb
lesz, mint a társai. Ez azért lehetséges, mert kisebb korban az általános
motorikus képességeinek köszönhetően ki tud emelkedni a társai közül, idősebben
viszont már nem biztos, hogy elég, a focizáshoz speciálisan szükséges
mozgásmintázatot ismer, vagy nem eléggé differenciált a mozgása. Óvodás-alsó
tagozatos korban ezért a leginkább az a fontos, hogy a gyermek minél többféle
mozgásformával találkozhasson, általánosan ügyesedjen. Ideális esetben az
óvodai, iskolai tornaórákon ezeket az alapokat kellene a gyermekeknek
elsajátítaniuk, játékos körülmények között. A konkrét sportági követelményekkel
pedig az utánpótlás edzők vannak a leginkább tisztában, ezért nyugodtan kérjük
ki az ő véleményüket!
Állítólag több
sportot is ki kell próbálniuk a gyerekeknek, mire megtalálják a leginkább
hozzájuk illőt. Hány alkalom után érdemes új edzésre vinni a kicsit?
Mint azt már említettük, fontos a sokrétű mozgásfejlesztés,
ezért valóban szerencsés, ha többféle mozgásformával, vagy sportággal is
próbálkozunk. A legideálisabb tehát, ha valamilyen tömegsport foglalkozással
alapozunk, ahol a futástól kezdve a sorversenyeken és a bukfencezésen keresztül
a konkrét szabályrendszerrel bíró labdajátékokig mindennel találkozhat a
gyermek. Ha erre nincs mód, és csak specifikus sportági edzésre tudunk eljutni,
akkor sem kell feltétlenül ezeknek a sportágaknak egymást követve megjelenniük.
Miért ne futhatnának párhuzamosan? Igyekezzünk megegyezni az edzőkkel, hogy
eleinte inkább hetente kevesebbszer vinnénk a gyereket edzésre, mert „kereső”
időszakban vagyunk. A heti második-harmadik edzés helyett miért ne sportolhatna
a gyerek valami mást? A jól felkészült testnevelők, szakképzett edzők
rengeteget tudnak segíteni a szülőknek abban is, hogy megítéljék, mennyire
testhezálló a gyermekük számára az adott mozgásforma.
Mit tehet a szülő, ha
a gyermeke nagyon ellenkezik a szervezett sportolási, esetleg táncolási
lehetőségek ellen?
Annak, ha egy gyerek ellenkezik, számos oka lehet. Fontos
tehát, hogy megértsük, miért nem akar a gyerek edzésre menni. Járjunk utána,
hogy mi az, ami az ellenérzést kiváltja! Figyeljük meg, hogy más csoportosan
szervezett foglalkozástól (pl. zene, kézműves szakkör, stb.) is feszeng-e, vagy
csak a sporttól? Elképzelhető, hogy nem is maga az adott mozgásforma, vagy a
sportág az, ami nem tetszik, vagy nem esik jól neki.
Gyakori probléma, hogy a gyermek még nem rendelkezik a
megfelelő fokú feladattudattal. Lehet, hogy az érettségéhez képest még túl
követelő, túl szabályozott az edzésen a környezet, ami szokatlan számára. Túl
kevés ideig teheti azt, amit szeretne, és túlzottan feladat jellege van az
edzéseknek. Talán az iskolaérettség kérdéséhez lehetne a leginkább hasonlítani
ezt a jelenséget. Ebben az esetben próbáljunk meg játékosabb mozgásos
foglalkozást választani!
Gondot okozhat az is, ha nem érzi elég ügyesnek magát az
adott mozgásformában. Lehet, hogy tetszenek neki az edzések, de saját magát nem
értékeli elég sikeresnek, vagy magabiztosnak, ezért szorongani kezd. Ilyenkor a
gyerekek gyakran bezárnak, és megmakacsolják magukat. Figyeljünk rá, hogy az
edzések alatt sikeresnek, hatékonynak élje meg magát a gyerek! Ha kétségei
vannak magával kapcsolatban, bátorítsuk, a sikereit pedig erősítsük meg
dicsérettel!
A társas helyzetben történő szereplés is lehet
szorongáskeltő tényező. Talán mindannyiunk számára ismert szituáció – akár a
saját gyermekkorunkból is emlékezhetünk rá – hogy vannak olyan gyerekek, akik a
testnevelés órán végzett gyakorlat során soha nem kerülnek sorra. Mindig addig
ügyeskednek, amíg valahogyan szereplés nélkül megússzák, újra és újra a sor
végén kötnek ki. Egy edzésen elkerülhetetlen, hogy hosszabb-rövidebb ideig
figyelem irányuljon a gyerekre. Elképzelhető, hogy tart az olyan szituációktól,
ahol mások megítélhetik a teljesítményét, vagy visszajelzéseket kaphat. Ilyen
esetekben szintén a bátorítás lehet a célravezető.
Lehet személyes konfliktus, vagy rokonszenvi kérdés is a
háttérben. Elképzelhető, hogy az edző személye nem elég bizalomgerjesztő a
gyereknek, vagy akár egy edzőtárssal van gondban. Beszélgessünk vele, segítsünk
neki!
A fenti eseteken
kívül természetesen nagyon sok más helyzet is adódhat, ami meghatározó.
Általános érvényű tanács viszont, hogy az erőltetést felejtsük el. Minden
helyzetben az okok feltárásával kezdjünk gondolkozni. Ha tanácstalanok
maradunk, vagy nem tudunk előrébb lépni az ügyben, bátran forduljunk
szakemberhez!
Meg tudna osztani pár
tippet, amivel rá lehet bírni a bátortalanabbakat is, hogy szívesebben járjanak
közösségbe?
Szülőként azon célszerű ügyködnünk, hogy a gyerek fejében
elkülönítsük a bátortalanságot az ügyetlenségtől. Attól, mert valaki félénk,
nem jelenti azt, hogy ügyetlen is. Lehet, hogy csak kevés tapasztalattal
rendelkezik az adott területen. Érdemes azt is számításba vennünk, hogy adott
esetben nem a sporthoz érzi magát ügyetlennek a gyerek, hanem szociálisan esetlen.
Ilyenkor a probléma feltehetően más területen is jelentkezik. Ha gondot okoz
számára a kapcsolatteremtés, akkor nem a sport a probléma forrása.
Az önbizalom fejlesztése nem egyszerű feladat. Épüléséhez sikerélményekre van szükség, ezért
fontos, hogy mindig legyenek – ha csak aprók is – sikereink. A sikerek
eléréséhez azonban konkrét célokra is szükség lesz! A gyermekkel folyamatosan
kommunikálva, fokozatosan, újabb és újabb apró feladatok kijelölésével érdemes
előre haladni. Tereljük a gyereket abba az irányba, hogy igénye legyen saját célok
állítására, ezzel a kezébe adjuk a lehetőséget, hogy sikeres is lehessen. Ehhez
azonban a segítségünkre és a támogatásunkra szorul. Segítsünk neki a saját
céljainak kijelölésében! Maradjunk a realitások talaján! Ha túl magas
elvárásokat támaszt magával szemben, próbáljunk óvatosan egyszerűbb feladatokat
ajánlani neki. Ha ötlete sincs, kezdjük mi valami egészen apró céllal. Kérdezzük meg, mit szólna hozzá! Olyan célt
érdemes választani, amelyek elérése munkát igényel a gyermektől, de nem
teljesíthetetlen számára! Ha sikerült elérni a kijelölt célt, erősítsük meg,
dicsérjük meg mi is a gyermeket. És azonnal ösztönözzük a következő részcél
felállítására! Nyerjük meg szövetségesnek az edzőt is! Időről időre tartsunk
önvizsgálatot! Ügyeljünk rá, hogy ne a mi vágyaink és céljaink irányítsák a
gyereket, hanem saját maga miatt akarjon sportolni!
Hogyan látja:
jelenleg mennyire nyitottak a gyerekek a különböző sportok és táncok felé? Lát
javulást vagy romlást ezen a téren? Szívesebben mozognak a mai gyerekek?
A gyerekek mindig gyerekek. A mai huszon- harminc-, vagy
negyvenévesek születésükkor ugyanolyan gyerekek voltak, mint a mai gyerekek.
Kisgyermekkorban elsősorban a család életvitelétől, értékrendjétől függ, hogy
mennyire lesznek otthon ülők, vagy a mozgás szerelmesei. A szülők hozzáállásán
áll vagy bukik a kérdés. Szerencsére az elmúlt években újra egyre több család
figyel arra, hogy egészségesen éljen, rendszeresen mozogjon, ezért a gyerekek
is ilyen mintákat kapva nőnek fel. Ugyanakkor még mindig nagyon sok szülő
számára egyszerűbb megoldás a TV-t, és más képernyővel ellátott eszközöket
bébiszitteri szolgálatba állítani az értékes, minőségi együtt töltött idő
helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése