A sikeres sportteljesítmény alapfeltétele a megfelelő motiváció. Ez mennyiben múlik a sportolón, és mennyiben az edzőn? Milyen faktorok léteznek, amelyek befolyásolhatják a motivációt?
A sportoló akkor érhet el igazán nagy sikereket,
ha a felkészülését, sport iránti elköteleződését túlnyomó részt belső (úgynevezett
„intrinsic”) motiváció határozza meg. Ez azt jelenti, hogy motivációja belülről,
saját magából származó indítékon alapszik. A belső motivációnak több lehetséges
bázisa is lehet, pl. a sikervágy, a versengés, a kompetencia-, vagy hatékonyság
érzés, stb. Csapatsportok esetén meghatározó lehet a sportoló motivációi között
a kooperációra való igény, vagy a közösséghez való tartozás is. Természetesen a
motivációt nem csak belső tényezők határozzák meg. Lehetnek külső (extrinsic)
indítékai is a versenyzőknek, mint pl. az elismerés, a hírnév, a társadalmi
státusz, vagy a jó fizetés iránti vágy.
A sportsikerek szempontjából fontos, hogy a
belső motiváció kerüljön túlsúlyba. Olyan esetekben, amikor a sportoló
motivációi inkább külső faktorokon alapulnak, nehezebb bejósolni a sikert.
Ilyenkor is lehet egy-egy kiugró eredményt elérni, de tartósan nagyon nehezen
marad az élen az, aki külső tényezőkből nyeri az energiáit. Szélsőséges esetben
előállhat olyan helyzet is, amikor a versenyző „kényszerpályán” teljesít. Ilyenkor
a külső elvárásoknak való megfelelés, és a vele karöltve járó kudarckerülő
magatartás határozza meg a teljesítményt. Ez a felnőtt élsportolók esetében
ritkábban fordul elő, gyerek, vagy fiatalabb korosztályú sportolóknál azonban gyakori
probléma.
Az edző kétségtelenül fontos szerepet játszik
a sportoló motivációs rendszerében. Ha az edző a türelmetlenségét inadekvát
módon fejezi ki, folyamatosan elégedetlenkedik, nem dicsér, bántóan viselkedik,
vagy haragszik a versenyzőjére a gyenge szereplés miatt, az a sportolóban
tovább mélyítheti a rossz érzéseket. Ha az edző esetleg maga is fél a
kudarcoktól, és a negatívumokat kiemelve, rosszul fogalmazza meg elvárásait a
sportolója felé, vagy félti, „túlóvja” őt a sérülésektől, az a sportoló
önbizalmát, közvetve pedig a teljesítményét áshatja alá. Fontos tehát, hogy az
edző a munkája során a jelenlétével, viselkedésével is a sportolót támogassa,
belső motivációit erősítse, ő maga is sikerorientált legyen, kommunikációját pedig
a pozitív üzenetek túlsúlya határozza meg.
Csapatsportban és az egyéni sportokban mentálisan milyen különbségek
vannak felkészülés terén?
Más helyzetekre, más gondolatokra és ebből
következően más érzésekre kell felkészülnie a két különböző műfajban versenyző
sportolóknak. Egyik helyzet sem könnyű!
Az egyéni sport talán „tisztább” helyzet,
abból a szempontból, hogy mindenki saját magának edz, saját energiákat
mozgósítva gyakorol. Egyértelműek a különböző versenyekre való kvalifikáció
kritériumai is. Ugyanakkor csak saját magára tud majd számítani az egyéni
sportoló a teljesítményhelyzetben is. Az egyéni sportoló bár az esetek nagy
részében csoportban, társakkal edz, mégis saját magán dolgozik, a saját
technikai tudását, erejét, vagy állóképességét fejleszti. A versenyzés során is
saját magának kell a felelősséget vállalnia teljes egészében a saját
teljesítményéért, a nehéz pillanatokban csak saját magára számíthat, a saját
energiáit mozgósítja, és saját magából kell olyan megoldást, vagy teljesítményt
kihoznia, ami a siker felé repítheti. Az edzések és a mentális felkészülés
során pontosan erre a magányosságra kell őt felkészíteni.
A csapatsportágakban összetettebb a helyzet.
Minden sportkedvelő tudja, hogy a csapatban együtt versenyző sportolók sikerét
nem csupán az egyéni teljesítmények összege, hanem a csapattagok között működő
kohézió, az összetartás, az egymásra utaltság és az összhang is befolyásolja. A
csapat tagjai között jól működő kommunikációnak, hatékony, rugalmas
szerepviszonyoknak kell működnie. Ugyanakkor mégis nagy lehet a versengés
közöttük, hiszen a csapaton belüli pozíciókért folyamatosan harcolniuk kell
egymással, ami természetesen erős konfliktusforrás is. Ez egy különös színt
visz a csapatsportolók életébe. Házon belül, az edzéseken egymás vetélytársai,
éles versenyszituációban viszont egymás bajtársai kell, hogy legyenek. A
csapatok felkészítése során ideális esetben az egyénekkel külön, és a csapattal
együtt is kell dolgoznia a különböző szakemberekből álló teamnek. A
versenyekre, mérkőzésekre a csapattagoknak helyre kell tudniuk magukban tenni a
csapattársakkal, edzőkkel való esetleges konfliktusaikat, ugyanakkor a csapaton
belüli szerepükkel, feladatukkal és a felelősségük köreivel is teljesen
tisztában kell lenniük ahhoz, hogy jól tudjanak teljesíteni.
Mekkora a szerepe a közönségnek a sportpszichológiában? Máshogyan kell kezelnie egy vízilabdázónak az üvöltő tömeget, és máshogy kell felkészülnie egy gimnasztikai sportolónak, akit nem feltétlenül buzdít többezres tömeg?
Ideális mentális felkészülés esetén a versenyzőnek minden elképzelhető helyzetre kell, hogy legyen forgatókönyve. Alkalmazható technikákkal kell rendelkeznie a zavaró körülmények, illetve belülről származó negatív gondolatok kizárására, legyen a versenye akár egy ürességtől kongó sportcsarnokban, vagy egy tömött stadionban. Sajnos a magyar versenysportban ritkák a teltházas, nagy nézőközönség előtt zajló sportesemények, ezért gyakori probléma, hogy a sportoló életében először egy-egy világversenyre kijutva találkozik nagy nézőközönséggel. Szerencsés esetben a sportolót facilitálja, ösztönzi a nagy tömeg, de kétségtelen, hogy lehet számára zavaró is. Ilyenkor azok a versenyzők, akik nem képesek a figyelmüket kellően saját magukra irányítva tartani, és a versenyzés szempontjából irreleváns tényezőket kizárni, jelentős hátrányba kerülhetnek. Ugyanakkor egy olyan verseny is lehet nagyon sok feszültséggel teli, ahol csak néhány néző lézeng a lelátón, és a versenyző szinte minden jelenlévőt ismer legalább látásból. Menjünk csak el egy hazai szertorna bajnokságra, egy sportlövő, vagy egy vívóversenyre! A sportolók szűk családi köre fogja alkotni a szurkolótábort. Ez a helyzet sem lehet könnyű a versenyzőknek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése